2008/02/02

Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete

Eredeti cím: The Secret Life of Bees

Fülszöveg:

"...a méheknek megvan a maguk titkos élete... akárcsak nekem..."

A tizennégy éves Lily félárván nő fel apja farmján, szeretetet csak fekete bőrű dajkájától kap. Életét egy tragikus nap emléke árnyékolja be: négyéves volt, amikor kezében elsült egy puska, és édesanyja meghalt. A padláson Lily talál egy fekete Madonnát ábrázoló képet, amely az anyjáé volt. A nyughatatlan kislány megszökik érzéketlen apja házából, magával viszi a rasszista támadások elől menekülő dadáját is. A rejtélyes Madonna kép elvezeti a méhészkedéssel foglalkozó fekete nővérekhez, akik befogadják. Lily új otthonra talál, és a mézkészítés művészete mellett fontos dolgokat tanul meg: mi az, ami igazán számít az életben, hogyan lehet túlélni a veszteségeket, fájdalmakat, mi a szeretet.

--

Magát a történetet érdekesnek találtam, de leginkább a hangulata fogott meg, amit nem is tudok igazán visszaadni. A könyv egy tizennégy éves lányról szól, aki, mint annyian mások előtte, és utána, bizonytalanul tapogatózva keresi a helyes utat. Anyja sok éve meghalt, apja nem képes szeretni őt, nem csoda, hogy nem egyszerű tinédzserként éli meg nehézségeit. A mód, ahogyan Lily eljut önmaga megértéséhez: a méhek világa, igyekszik egészen egyedi szempontokat elénk tárni. A történetbe beleszőtt történelem - a feketék egyenjogúsági törekvései a hatvanas évek Amerikájában - még inkább hangsúlyozza, milyen fontos megérteni, nem a bőrünk színe az, ami megkülönböztet bennünket.

Sokáig gondolkodtam, hogy hogyan is tudnám megfogalmazni, mi ragadott meg ebben a regényben. Persze vannak olyan könyvek, amikre csak úgy ráérez az ember, és nem tud vagy nem akar észérveket sorakoztatni mellette. Talán ez is ilyen. Vagy rosszabb esetben éppen azt a hangulatomat kapta el az író, ami egy ilyen jellegű könyvhöz kell. Valamikor biztosan újra fogom olvasni. Tetszésemet elég jól kifejezni talán, hogy ez utóbbi olvasáskor már a saját példányomat forgattam.

Néhány, számomra kedves részlet:

"Koromfekete volt, olyan elnyűtt, mint egy fatutaj, amely időtlen időket ért meg a szabad ég alatt; arca barázdáiban ott volt a sok-sok vihar és utazás, amiken keresztülment. A jobb karját felemelte, mintha az utat mutatnák, de az ujjait ökölbe zárta. Ettől olyan zord lett a képe, mintha bárkivel képes lenne elbánni, ha kell.

Nem volt úgy öltözve, mint Szűz Mária, és nem is hasonlított a mézesüvegen lévő képre, mégis tudtam, hogy ő az. Egy elmosódott piros szív volt a mellére festve, a testére meg egy sárga, kopott, görbe félhold, ott, ahol beleolvadt volna a hajó fájába. Egy hosszú, piros üvegben álló gyertya pislákoló fénye vetült rá. Egyszerre volt hatalmas és alázatos. Nem tudtam mit gondoljak, de mágnesszerű vonzást éreztem, olyan erőset, hogy szinte fájt, mintha a hold belépett volna a mellkasomba, és megtöltötte volna."

"T. Ray azt gondolta, hogy a színes bőrű nők nem okosak. Mivel a teljes igazságot akarom elmondani, tehát a legrosszabb dolgokat is, megvallom, hogy én meg azt gondoltam, vannak köztük okosak, de egyikük sem annyira okos, mint én, aki fehér vagyok. Ám, ahogy ott feküdtem az ágyon, a méhészházban, csak az járt a fejemben, mennyire intelligens és művelt August, és ez meglepett. Ebből jöttem rá, hogy mélyen eltemetve ugyan, de bennem is vannak előítéletek."

"Ne félj, mert egyetlen életszerető méh sem akar megcsípni. De ne is legyél hebehurgya, vegyél fel hosszú ujjú inget és hoszzúnadrágot. Ne csapkodj. Eszedbe ne jusson csapkodni. Ha mérges vagy, fütyülj. A düh nyugtalanságot kelt, a fütyülés viszont lecsendesíti a méheket. Tégy úgy, mintha tudnád mit teszel, még akkor is, ha nem tudod. S mindenekelőtt szeretetet sugározz a méhek felé. A legapróbb teremtmények is szeretetre vágynak."


No comments: